4 alkalmas művészeti-önismereti foglalkozás

A kurzus során a zenét, verset és mesét segítségül hívva merülünk alá a belső világunkba és az onnan előhívott képeket vetjük papírra porpasztell, festés és montázs technikával vagy formáljuk meg agyagból.

Fontos hangsúlyozni, hogy a foglalkozás önismereti élményt ad, nem tekinthető terápiának, nem helyettesít az orvosi kezelést, gyógyítást.

Saját tapasztalatomból kiindulva az önismereti munkát művészeti eszközökkel szeretném színessé tenni. Hiszem, hogy az alkotás útján könnyebb felszínre hozni, szembenézni és megdolgozni a lelki tartalmainkat. Semmilyen előképzettséget, művészeti hajlamot nem igényel a részvétel, csak nyitottságot. Nem az alkotások esztétikája, hanem az élmény lesz a meghatározó.

„Hiszek abban, hogy mind a szakmai, mind a magánéleti sikereinkhez önmagunk megismerésén keresztül vezet az út.”

„Háromgyerekes, elvált családanyaként és segítő szakemberként is azt képviselem, hogy a boldog párkapcsolat és a kiegyensúlyozott családi légkör titka az, hogy rendben legyünk önmagunkkal.”

A következő kérdésekre mit válaszolnál?

Ha bármelyik kérdésben elakadásod van, ez a kurzus segíthet megtalálni a megoldást.

Ha nyitott vagy a művészetekre és az alkotásra, most lehetőséged nyílik ezzel az eszköztárral is dolgozni. Sokszor könnyebb lerajzolni, vagy mesében megírni, mint szóban elmondani, mit is érzünk. Illetve előfordul, hogy nem ismerjük fel, hogy mi is történik a belső világunkban. Ilyenkor a művészet segíthet felszínre hozni ezeket a belső történéseket.

Itt segítséget kapsz ahhoz, hogy

Igaz történet: Ildikó nehezen beszélt magáról, nehezen nyílt meg az emberek felé és nem szívesen nézett mélyen a lelkébe. Viszont szívesen alkotott. Egy-egy alkotás után feltettem neki néhány jól irányzott kérdést, amik elgondolkodtatták. Mivel az alkotástól ellazult és érezte, hogy biztonságos közegben van, megnyílt. Azáltal, hogy kapcsolódni tudott a saját alkotásához, új összefüggéseket fedezett fel és új nézőpontokat. Az alkotás nem csak önismereti élményt adott neki, de rögtön megoldásokat is kínált.

Íme mindez a saját megfogalmazásában: beszélgetéseinket megtámogatta művészeti eszközökkel. Számomra ez a csendet, a befelé figyelést hozta, a megszületett alkotások szemlélése új perspektívából engedte láttatni saját magamat. Mennyire van bennem a sötét? Mennyire engedem, hogy itt legyen? Mi történik bennem, ha csak a pontos, szabályos formát fogadom el magamtól? Mennyire borít ki, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy elterveztem, vagy nem tetszik a végeredmény? Ezek a kérdések újabb gondolatokat indítottak, melyekhez olykor feldolgozásra váró érzések párosultak. Nagyon élveztem a foglalkozások minden percét. Egyszer sem éreztem magam frusztráltnak, Dóri nyitottan, segítőkészen, bizalommal, empátiával vezetett, szinte sajnáltam, hogy ilyen gyorsan vége lett a közös munkánknak. Jó szívvel ajánlom Őt mindenkinek!” 

Ára:

Ára: a 4 X 2 órás kurzus most akciósan 32.000 Ft helyett 24.000 Ft

30 perces egyéni konzultációs lehetőséggel

Helyszín: Kós Károly Művelődési Ház, Faluház, Budakalász

Első kurzus időpontjai: 2022.02.22., 03.01., 03.22., 04.05. 18-20 óráig

 

Feliratkozom a hírlevélre